Egy munkahely esetében több tényezőn is múlik az, hogy mennyire vonzó, mennyire alkalmazottbarát hely. Sokan nyilván a fizetést rangsorolják az első helyre, de az is sokat nyom a latban, hogy milyen a környezet, mennyit és milyen körülmények között kell dolgozni és persze a különféle juttatásokról, támogatásokról se feledkezzünk meg!

Az is fontos, hogy a munkáltató mire költ, mivel és hogyan akarja vagy tudja támogatni anyagilag a munkavállalóit az alapbéren kívül! A munkáltató dönthet arról, hogy az esetlegesen rendelkezésére álló összeget, amit elkölthet, milyen támogatásokra fordítja. Így például kerülhet a pénz tankönyvek vásárlására szánt keretbe, vagy akár lakhatási támogatás is adható a dolgozóknak!

A lakhatási támogatás olyan juttatási lehetőség, ami sokak számára fontos. Égető kérdés, hiszen manapság, amikor az ingatlanárak az egekbe szöktek, amikor egy albérletet egyedül fenntartani alacsonyabb fizetésből szinte lehetetlen feladat, a lakhatásra nyújtott juttatás több, mint örömteli dolog!

Ez évtől tehát lakhatási támogatással is bővül azoknak a juttatásoknak a köre, amit a munkáltató adómentesen fizethet az alkalmazottainak. Mit is takar ez a támogatási forma? Egy könyvelő iroda szolgáltatásait igénybe véve mindent megtudhat a mobilitási célú lakhatási támogatás néven törvénybe került juttatásról. Ezt a támogatást 5 éven keresztül adhatja a munkáltató az alkalmazottainak, persze csak abban az esetben, ha megfelel az adómentesség követelményének! Erről szintén egy könyvelő iroda adhatja a leginkább széleskörű tájékoztatást. Jó tudni, hogy ez idő alatt a lakhatási támogatás összege változó, de folyamatosan növekszik az idő múlásával annak megfelelően, hogy a munkavállaló mennyi ideje dolgozik a cégnél. Az adómentességnek meghatározott feltételei vannak, amiről a munkavállalónak kell nyilatkoznia.

Tájékozódjon a www.konyvelesobudan.hu weboldalunkon a lehetőségekről, és vegye igénybe egy profi könyvelő iroda segítségét! Ha kérdése vagy észrevétele lenne, a vagner.emilia@konyvelesobudan.hu e-mail címen, illetve a 06-70-636-1002-es telefonszámon szívesen segítünk Önnek!